Reggel még elcsíptem egy bejegyzést, hogy olyan edénybe tegyem a hűtőbe, ami megtartja az oldalát. Nosza, ki a hűtőből, át egy másik jénaiba, aminek magas az oldala.
Tanulva korábbi hibámból, most nem tettem rá a jénai tetejét, hogy ne fűtsön be magának a kis huncut. Csak egy fóliával takartam le.
Alig vártam, hogy hazaérjek, rögtön a hűtőhöz mentem. Lelki szemeim előtt - bevallom őszintén - egy edényből kifolyt, hűtőt elfoglaló szörnytészta lebegett. :D
De legnagyobb meglepetésem egy szépen kikerekedett, éppen tökéletes méretű kenyérkezdemény várt.
Gondoltam megvágom egy kicsit, hogy sütés közben ne repedezzen. Na!!! Ezt nem kellett volna!!! Szinte hallottam, ahogy kilyukadt lufiként leenged a kenyér, amit az első vágást megejtettem. :D Éppen csak a hang hiányzott, a látvány, ahogy összeesik a kenyér, magáért beszélt. Még jó, hogy a magasabb oldalú jénaiban volt, mert szerintem el is repült volna, ahogy a kilyukasztott lufik szoktak. :D
Kidobni nem akartam, betettem a sütőbe, hátha csoda történik. Hát jelentem, nem történt. :D Íme a díszes "lufikenyerem":
Amikor leengedett a kenyerem, tudtam, hogy ezt nem küldhetem el szégyenszemre sehová. Pánikszerűen összedobtam egy zsúrkenyeret, nem volt idő simogatni, becézgetni, az idő ki volt számolva. Ha törik, ha szakad, itt háromkor szép kenyérnek kell az asztalon illatoznia! Gondoltam ezt fél egykor...
És természetesen, ahogy lenni szokott, amikor "csak úgy összedobunk" valamit, akkor bezzeg semmi baki nem történik:
Szóval van egy lapos, furcsa bélzetű, nyirkos, ehetetlen kenyerem, a szépemet elvitte a manóm ajándékba, én meg itt maradtam egy tegnapelőtt kenyérvéggel. :D Szerintetek mi keldegél a konyhában? Lufi vagy nem lufi? :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése