Gyors kovász, amit előző este szoktam elkészíteni:
25 dkg liszt
1 dkg élesztő
2 dl víz
Ezekből egy nokedlitészta állagú trutymót keverek, amit kint hagyok a konyhapulton 10-12 órára, vagy ahogy sikerül. Volt már több és kevesebb is. :)
Reggel folytatom:
az esti gyors kovász
40 dkg liszt, amit kedved szerint keverhetsz mindenféle egészséges lisztekből, vagy bűnös módon fehér kenyérlisztből :D
2 evőkanál burgonyapehely
1 csipet aszkorbinsav
4 kávéskanál só
2 evőkanál étolaj
0,5 dkg élesztő
1,5 dl langyos víz
Ezekből jó alaposan egy nem túl lágy tésztát gyúrok, amit aztán minél jobban megpróbálok kidagasztani. Nekem szerencsém van, a robotgépem jól bírja a kiképzést, azzal dagasztok. Tényleg alaposan ki kell dagasztani, akkor lesz szép magas a kenyerünk. A gépi dagasztás után én még egy kicsit kézzel is átgyúrom, de ez csak én babonám. :D
Kelesztő tálban teszem és kb. 15-20 percig hagyom pihenni. Aztán megint óvatosan átgyúrom. Ezután már nem piszkálom, csak ha már duplájára kelt. Ez nagyjából 1/2-3/4 óra, de függhet a hőmérséklettől.
Amikor kétszer akkorára kelt, akkor ismét átgyúrom, formázom és egy sütőpapírral kibélelt jénaiba teszem, amire a tetejét is ráteszem. Én mindig jénaiban sütöm a kenyereimet, nagyon bevált.
A jénaiban megint hagyom kelni, megint duplájára.
Mire megdagad a kellő nagyságra, már bemelegítem a sütőt, jó forróra. Hőfokot nem tudok mondani, nincs hőmérős, alul-felül sütős, légkeveréses csodamasinám, csak egy sima régi gáztűzhelyem.
Mielőtt beteszem a sütőbe, kedvemre megvágom a tetejét egy pengével, vízzel bespriccelem a kenyeret és a jénai tetejét is belülről.
Nagyjából egy óra alatt sül meg a kenyerem. Az utolsó 10 percre leveszem a jénai tetejét, lejjebb veszem a hőfokot és úgy sütöm készre a kenyeret. Rácsra teszem hűlni, és ha szerencsém van, hallhatom, hogy pattog, repedezik a kenyér héja. :)
A kovász lehet sima fehérliszt, vagy BL 80-assal célszerű készíteni?
VálaszTörlésÉn is sima fehérlisztből csinálom a kovászt. :)
TörlésSzia! A jénai nem pattan el, ha forró sütőbe teszed?
VálaszTörlésNem, dehogy! Akkor van baj, ha a forró jénait éri valami nagyon hideg, pl. víz, stb. Nekem még sosem pattant el jénaim, pedig sokszor használom a mindennapokban. :)
TörlésPizza tésztát hogyan lehet tárolni köszönöm!
VálaszTörlésSajnos nem tudom, mi nem szoktuk tárolni, max a pocakunkban. :)
VálaszTörlésSzeretném megkérdezni, hogy a jénai nem reped el, ha forró sütőbe teszem be. Úgy tanultam, hogy hidegbe kell tenni. Egyszer betettem forró sütőbe és atomjaira hullott a rakott krumplival együtt! köszönöm, ha válaszolsz.
VálaszTörlésNekem úgy tanították, hogy a forró jénai nem érintkezhet hideg dologgal. :D Még sosem repedt el a jénaim, amikor forró sütőbe tettem, pedig hetente 2-3-szor sütök benne. :)
TörlésKrisztikém én a mult században pontosan gyesen 1975-ben tanultam meg kenyeret sütni, de tőled még mindig tanulok.
VálaszTörlésKöszönöm Márta néni :) Ha tudnád milyen sokszor jutsz eszembe :D
TörlésÚristen,ez gyönyörű!
VálaszTörlésKöszönöm és ráadásul még finom is. :)
VálaszTörlésKedves Kriszti! Hogy formáztad meg ilyen szépre a tetejét?
VálaszTörlésMitől lett rajta a spirál díszítés?
VálaszTörlésKedves Marcsi!Hagyományos borotva pengét használok és azzal vágtam rá a mintát mielőtt betettem volna a sütőbe.
TörlésKöszönöm szépen Kriszti.Gyönyörű és biztosan nagyon finom is!
TörlésKöszönöm a receptet,így csinálom több éve.Fincsi!
VálaszTörlésÖrülök, hogy ízlik. :)
VálaszTörlésMekkora jénai kell hozzá?
VálaszTörlésMekkora jénai kell hozzá?
VálaszTörlésAz enyém 25 cm átmérőjű :)
Törlésaszkorbinsavat hol lehet venni?
VálaszTörlésGyógyszertárban, gyógynövényboltban. :)
TörlésKöszönöm
VálaszTörlésmiért kell aszkorbinsavat tenni bele ,mi a szerepe?
VálaszTörlésAz élesztő munkáját segíti. De lehet, hogy ha kimarad sem nagy baj, legfeljebb egy kicsit tovább kell keleszteni. :)
Törlésburgonyapelyhet nem kaptam,mivel helyettesíthetem ?
VálaszTörlésFőtt krumpli, egy kis krumplipüré maradék. Egyébként a burgonypelyhet gyógynövényboltokban lehet kapni.:)
Törlésköszönöm,magam is igy gondoltam
VálaszTörlésSzerintem az ascorbinsavtól könnyebbb,lukacsosabb lesz a kenyér.
VálaszTörlésBéka.
Ma találtam rá blogodra tetszik. Én nem rég kezdtem a kenyérsütést. Olvasva nekem is babonám a kézzel gyúrás is. úgy érzem magam is beleteszem a kenyérbe.
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik a blogom. Jó sütögetést, üdv a fedélzeten! :)
Törlés