2017. július 27., csütörtök

Fetasajtos pogácsa

Egyszer régen már kitaláltam a fetasajtos pogácsa receptjét. De ma sehogyan sem találtam meg, pedig feltúrtam érte az összes receptes lelőhelyemet  a konyhában. Mit volt mit tenni, újra kellet alkotni a receptet. :D


Hozzávalók:

40 dkg liszt
20 dkg ráma
1 dl langyos víz
2,5 dkg élesztő
1 teáskanál cukor
12 dkg fetasajt
1/2 kisdobozos tejföl
3 kávéskanál só
1 tojás

reszelt sajt és tojás a tetejére

Az élesztőt felfuttatjuk a cukorral a langyos vízben. Közben a lisztet elmorzsoljuk a rámával. 
A vajas liszthez adjuk a sót, a tojást, a fetasajtot, a tejfölt és a felfuttatott élesztőt.


Alaposan kidagasztjuk (ha esetleg szükséges még egy kis lisztet adunk hozzá), nem túl kemény tésztát kapunk, amit félóráig pihentetünk.


A pihentetés után akkorára nyújtjuk, amekkorára csak lehet és kétszer hajtogatjuk a szokásos módon: felülről egyharmad középre, alulról egyharmad rá. Jobbról és balról a középvonalig, majd mint egy könyvet összehajtjuk. Ezt kell kétszer egymás után megcsinálni. Közte nem szükséges pihentetni a tésztát.
A második hajtogatás után ismét kinyújtjuk kb. 1,5 cm vastagra és bevagdossuk a tetejét.


Ezután megkenjük tojással és megszórjuk sajttal. Én már leszoktam a pogácsa szaggatóról. a pizzavágót használom, azzal vágom kb. 2 x 2 cm-es darabokra a tésztát.
 Amíg darabolok, bemelegítem a sütőt 200 fokra (legnagyobb lángra). Ezen a lángon/hőfokon sütöm készre. Két nagy tepsi pogácsa lesz ebből az adagból.

Itt még tűzforrón a tepsiben:

Itt pedig kicsit csinosan elrendezve a fotó kedvéért. :D




2 megjegyzés: